Beszédtechnika

Várady Mária

színművész

 

1977-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben színész szakon Tompa Miklós osztályában. Később az ELTE újságíró képzésében diplomát szerzett, szociológiát tanult, manager szakirányú tanfolyamon vett részt és 1995- 2007-ig a Magyar Rádió Rt. rádióbemondó-műsorvezetője. 1995 óta a Kossuth- és Bartók Rádió munkatársa volt.

Színészi pályáját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban kezdte, majd a Békés Megyei Jókai Színház és 1997-óta a Budapesti Kamaraszínház következett.

Beszédtechnikát és művészi beszédet tanított a Shakespeare Színművészeti Akadémián és 2005 óta tanít a THEBA Művészeti Akadémián valamint a Karaván Stúdióban. 2000-ben a PPKE Bölcsészettudományi karán a hallgatók kérésére elvállata a színjátszó szeminárium vezetését. 10 éven át a MÁSZ-Színpad művészeti vezetője volt. (Gálaműsorok, Molnár Ferenc: A vörös malom, Csepreghy Ferenc: A vízözön és Wass Albert: Tizenhárom almafa, amelyet díjjal jutalmaztak.)

 

Főbb szerepei:

Tamási Áron: Hegyi patak (Anka), Vitéz lélek (Boróka), Boldog nyárfalevél (Barka), Móricz Zsigmond: Sári bíró (Lizi), Brecht: Kurázsi mama (Néma Katthrin), Shakespeare: Ahogy tetszik (Rozalinda), Bock: Hegedűs a háztetőn (Cejtel), Hervé: Nebáncsvirág (Címszerep), Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon (Vinczéné), Pilinszky János est örmény és magyar nyelven Jerevánban, Nelly Shahnazaryan: Keresztút (Teréz).

 

Operák Szilasi Alex zongoraművésszel Szőke István rendezésében:

Rainer Maria Rilke – Kazimir von Pászthory: Ének Rilke Kristóf zászlótartó szerelméről, haláláról, Liszt Ferenc – August Bürger: Lenora

 

Életében nagy szerepet játszik az Örmény hagyományok ápolása, jelenleg az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesületének jelöltjeként az I. kerület Budavári Örmény Önkormányzatának elnöke. Több örmény irodalmi est szervezője és előadója. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának tagja.

Számára a közönség szeretete a legnagyobb kitűntetés.

 

www.magyarormeny.hu/index.php

Faculty

Sorry no post found.